Ő itt Demetria Devonne Demi Lovato. A Sonny With A Chance koronázatlan királynője legelső királyunk, Szent István napján látta meg a napvilágot 1992-ben. Még ma is dallasi lánynak vallja magát annak ellenére, hogy munkája miatt rengeteget utazgat, így szinte minden luxus hotelben ismerősként köszöntik. :) Hatalmas karrierjét már 6 (!) évesen elkezdte építeni. A Barney&Friends-ben debütált, majd jöttek a kisebb szerepek, pl. az As the bell rings-ben, és a Szökésben, de a világ értetlenül állt a rejtély előtt, hogy ki lehet ez a kis szépség. A nagy áttörés 2008-ban sikerült neki a Camp Rock-kal. Azóta már elkészítette debütáló albumát, a Don't Forget-et, saját sorozata is van a SWAC, elkészült közös filmje, a Princess Protection Program egykori BFF-jével Selena Gomez-zel, és már a Camp Rock 2-t is leforgatta jó barátaival, Jonas-ékkal. Ráadásul 2009. július 21-én jelent meg második nagylemeze Here We Go Again címmel, de ő már a harmadik nagylemezén töri a fejét, amit talán 2010 nyarára várhatunk. Magánélete néha kicsit zavaros, de mostani BFF-je Miley Cyrus, és jelenleg szingli, mert nem rég ért véget párkapcsolata Joe Jonas-szal.
demetria & media & icons & site & back
| |
Kettőn áll a vásár :)
| |
|
|
|
[3398-3379] [3378-3359] [3358-3339] [3338-3319] [3318-3299] [3298-3279] [3278-3259] [3258-3239] [3238-3219] [3218-3199] [3198-3179] [3178-3159] [3158-3139] [3138-3119] [3118-3099] [3098-3079] [3078-3059] [3058-3039] [3038-3019] [3018-2999] [2998-2979] [2978-2959] [2958-2939] [2938-2919] [2918-2899] [2898-2879] [2878-2859] [2858-2839] [2838-2819] [2818-2799] [2798-2779] [2778-2759] [2758-2739] [2738-2719] [2718-2699] [2698-2679] [2678-2659] [2658-2639] [2638-2619] [2618-2599] [2598-2579] [2578-2559] [2558-2539] [2538-2519] [2518-2499] [2498-2479] [2478-2459] [2458-2439] [Korábbi]
|
" Világ életemben szkeptikus teremtés voltam. Sosem hittem a paranormális és természetfeletti dolgokban. Minek is hittem volna, ha soha életemben nem láttam egyet sem? Ha fél évvel ezelőtt valaki az mondja nekem; „Gabrielle! Szellemek, lidércek és boszorkányok már pedig léteznek!” körberöhögöm, s rögvest hívtam volna a diliházat. Most már egészen másként gondolom. Igenis, van miért félnünk a sötétben!" - részlet a regényből.
***
"Gondolkozás nélkül apám felé hajítottam, de mielőtt oda ért volna elaludt, olyan volt mintha egy áttörhetetlen fal vette volna körül. Észre sem vette, hogy mi történt:
- Utoljára kérdezem! Hol vannak a gyerekeim?
- Ott, ahol sosem találsz rájuk – nyögte a falhoz szorított boszorkány.
- Te akartad – megcsavarta a csuklóját, mire a nő nyaka elreccsent. Úgy omlott le a földre, mint egy bábu…" - részlet a regényből.
**
"Mozdulatlanná dermedve figyeltem a sötét, izzó szemű alakot. Hosszú fekete kabátja lengedezett a szélben, tisztára olyan volt, mintha egy sorozatból, vagy egy horrorfilmből lépett volna elő. Csimbókos haja, és szakálla úgy lógott, mint egy szakadt kalózé. Sőt az egyik fülében, még egy karika fülbevaló is csillogott. Még szórakoztatónak is találtam volna a külsejét, ha nem tudom, minden vágya az, hogy kiszívja az összes véremet." - részlet a regényből. |
|
Destiny's Child Net
Olvashatsz Kelly furcsa kijelentéséről Susan Boyle-lal
kapcsolatban, vagy további híreket!
Vagy akár hírdetheted is az oldalad főoldalon, ingyen.
Teljesen új kinézettel, új hírekkel és tartalommal!
Beyoncé-Club
Nézd meg a legújabb fotósorozat képeit,
fedezd fel a legérdekesebb interjúkat és fellépéseket
a Beyoncé TV menüpontban, vagy olvass dalszövegeket magyarfordításban!
Naponta többször frissülő Beyoncé fansite!
Hot or Not?
Informálódj az új albumokról,
és mondd el, neked mi a véleményed róluk!
Hamarossan újabb cikkekkel!
|
Only for you!-A Te tini oldalad! Látogass el!
|
[3398-3379] [3378-3359] [3358-3339] [3338-3319] [3318-3299] [3298-3279] [3278-3259] [3258-3239] [3238-3219] [3218-3199] [3198-3179] [3178-3159] [3158-3139] [3138-3119] [3118-3099] [3098-3079] [3078-3059] [3058-3039] [3038-3019] [3018-2999] [2998-2979] [2978-2959] [2958-2939] [2938-2919] [2918-2899] [2898-2879] [2878-2859] [2858-2839] [2838-2819] [2818-2799] [2798-2779] [2778-2759] [2758-2739] [2738-2719] [2718-2699] [2698-2679] [2678-2659] [2658-2639] [2638-2619] [2618-2599] [2598-2579] [2578-2559] [2558-2539] [2538-2519] [2518-2499] [2498-2479] [2478-2459] [2458-2439] [Korábbi]
| |
|
|
USA-BAN 02×11 Falling for the Falls II. 2010 Június 20, Disney Channel Sonny és Chad megpróbálják titokban tartani a kapcsolatukat barátaik, a So Random! és a Mackenzie Falls stábja elől. Amikor a stúdió úgy látja, hogy megszűnt a viszály a két show között, rendeznek egy randit Chad-nek és Tawni-nak és "Chawni" nagyon hamar Hollywood új top sztárpárjává válik, ami nagyon zavarja Sonny-t. Ezek után pedig feltűnik egy új partnerrel a Mackenzie Falls-os partyn...
MAGYARORSZÁGON 01×16 Sonny in the kitchen with dinner 2010 ?? ??, Magyar Disney Channel Sonny segíteni szeretne Tawni-nak összejönni egy vendégszereplővel, Hayden-nel, ám egy Lakers meccsen minden elromlik, mikor Tawni csókváltáson kapja őket. Ezek utána pedig Sonny mindent megtesz, hogy kiengesztelje Tawni-t, és hogy összehozza Hayden-nel...
| |
A 2010-es Kid's Choice Awards-on Demi-n kívül még sok más sztár is részt vett, de mi tudjuk, hogy ő volt a legcsinosabb a Faith Connexion márkájú ruhájában! :) Véleményedet most egy szavazás formájában is kinyílváníthatod, tehát, ha úgy érzed, hogy szavaznál Demi-re, akkor kattolj *ide! :)
| |
Június oldala: *hamarosan
Gratulálok! :) Te is?
| |
|
|