##DELENA &&demilovatoselenagomez&& when two different worlds collide...


 
Ő itt Demetria Devonne Demi Lovato. A Sonny With A Chance koronázatlan királynője legelső királyunk, Szent István napján látta meg a napvilágot 1992-ben. Még ma is dallasi lánynak vallja magát annak ellenére, hogy munkája miatt rengeteget utazgat, így szinte minden luxus hotelben ismerősként köszöntik. :) Hatalmas karrierjét már 6 (!) évesen elkezdte építeni. A Barney&Friends-ben debütált, majd jöttek a kisebb szerepek, pl. az As the bell rings-ben, és a Szökésben, de a világ értetlenül állt a rejtély előtt, hogy ki lehet ez a kis szépség. A nagy áttörés 2008-ban sikerült neki a Camp Rock-kal. Azóta már  elkészítette debütáló albumát, a Don't Forget-et, saját sorozata is van a SWAC, elkészült közös filmje, a Princess Protection Program egykori BFF-jével Selena Gomez-zel, és már a Camp Rock 2-t is leforgatta jó barátaival, Jonas-ékkal. Ráadásul 2009. július 21-én jelent meg második nagylemeze Here We Go Again címmel, de ő már a harmadik nagylemezén töri a fejét, amit talán 2010 nyarára várhatunk. Magánélete néha kicsit zavaros, de mostani BFF-je Miley Cyrus, és jelenleg szingli, mert nem rég ért véget párkapcsolata Joe Jonas-szal.

demetria & media & icons & site & back 

 


Kettőn áll a vásár :)


 



Cím: Sonny with a Chance
Aktuális évad: Második
Mi ez: TV sorozat
Szerep: Alison "Sonny" Munroe
Státusz: Forgatás alatt
Megjelenés: 2009.02.08.-????.??.??
Honlap | IMDb


Cím: Camp Rock 2
Mi ez: Disney film
Szerep: Mitchie Torres
Státusz: Kész
Megjelenés: 2010.09.03.
Honlap | IMDb

 
Cím: ????
Mi ez: Harmadik nagylemez
Szerep: Saját maga
Státusz: Felvétel alatt
Megjelenés: 2010 nyara

 

 
 

 

 

 

 

 

           

 

hírdetőkönyv
[Későbbi] [2438-2419] [2418-2399] [2398-2379] [2378-2359] [2358-2339] [2338-2319] [2318-2299] [2298-2279] [2278-2259] [2258-2239] [2238-2219] [2218-2199] [2198-2179] [2178-2159] [2158-2139] [2138-2119] [2118-2099] [2098-2079] [2078-2059] [2058-2039] [2038-2019] [2018-1999] [1998-1979] [1978-1959] [1958-1939] [1938-1919] [1918-1899] [1898-1879] [1878-1859] [1858-1839] [1838-1819] [1818-1799] [1798-1779] [1778-1759] [1758-1739] [1738-1719] [1718-1699] [1698-1679] [1678-1659] [1658-1639] [1638-1619] [1618-1599] [1598-1579] [1578-1559] [1558-1539] [1538-1519] [1518-1499] [1498-1479] [Korábbi]

2009.08.12. 11:58 Idézet
miss miley cyrus

100-NÁL TÖBB ÁTLAG! MEGÉRI!

HÍRDESS NÁLUNK! HÍRDESS NÁLUNK!
1 hét - 1 kredit
1 hónap - 5 kredit
2 hónap - 10 kredit
HÍRDESS NÁLUNK! HÍRDESS NÁLUNK!
1 hét - 1 kredit
1 hónap - 5 kredit
2 hónap - 10 kredit

HÍRDESS NÁLUNK! HÍRDESS NÁLUNK!
1 hét - 1 kredit
1 hónap - 5 kredit
2 hónap - 10 kredit
HÍRDESS NÁLUNK! HÍRDESS NÁLUNK!
1 hét - 1 kredit
1 hónap - 5 kredit
2 hónap - 10 kredit


HÍRDESS NÁLUNK! HÍRDESS NÁLUNK!
1 hét - 1 kredit
1 hónap - 5 kredit
2 hónap - 10 kredit
HÍRDESS NÁLUNK! HÍRDESS NÁLUNK!
1 hét - 1 kredit
1 hónap - 5 kredit
2 hónap - 10 kredit

HÍRDESS NÁLUNK! HÍRDESS NÁLUNK!
1 hét - 1 kredit
1 hónap - 5 kredit
2 hónap - 10 kredit
HÍRDESS NÁLUNK! HÍRDESS NÁLUNK!
1 hét - 1 kredit
1 hónap - 5 kredit
2 hónap - 10 kredit

100-NÁL TÖBB ÁTLAG! MEGÉRI! 100-NÁL TÖBB ÁTLAG! MEGÉRI!
100-NÁL TÖBB ÁTLAG! MEGÉRI! 100-NÁL TÖBB ÁTLAG! MEGÉRI!
100-NÁL TÖBB ÁTLAG! MEGÉRI! 100-NÁL TÖBB ÁTLAG! MEGÉRI!


2009.08.12. 08:36 Idézet
Viva







2009.08.11. 22:04 Idézet
markoo


2009.08.11. 19:20 Idézet
Viva

Nézd meg nálam az új New Moon előzetesét, ami 14 másodperces! Kattints! Kattints! Kattints!







2009.08.11. 18:43 Idézet
emma roberts





2009.08.11. 17:55 Idézet
.

Kattints a képre a teljes mérethez!


Kattints a képre a teljes mérethez!

Nyereményjáték.
Ha megfejted,hogy ki van a képen tiéd a KREDIT.
Katt!

2009.08.11. 17:24 Idézet
ojíí**only-mileyc.gp

MILEY!MILEY!MILEY!
BIRTHDAY PROJECT!
ÜZENJ MILEYNAK!




MILEY!MILEY!MILEY!
BIRTHDAY PROJECT!
ÜZENJ MILEYNAK!



MILEY!MILEY!MILEY!
BIRTHDAY PROJECT!
ÜZENJ MILEYNAK!




MILEY!MILEY!MILEY!
BIRTHDAY PROJECT!
ÜZENJ MILEYNAK!


2009.08.11. 17:23 Idézet
ojíí**only-mileyc.gp

MILEY!MILEY!MILEY!
BIRTHDAY PROJECT!
ÜZENJ MILEYNAK!




MILEY!MILEY!MILEY!
BIRTHDAY PROJECT!
ÜZENJ MILEYNAK!



MILEY!MILEY!MILEY!
BIRTHDAY PROJECT!
ÜZENJ MILEYNAK!




MILEY!MILEY!MILEY!
BIRTHDAY PROJECT!
ÜZENJ MILEYNAK!


2009.08.11. 16:46 Idézet
Viva

Nézd meg nálam az új New Moon előzetesét, ami 14 másodperces! Kattints! Kattints! Kattints!







2009.08.11. 15:25 Idézet
Laura




2009.08.11. 13:52 Idézet
sweet*

ju35155.jpg

ju35155.jpg

ju35155.jpg


2009.08.11. 13:43 Idézet
Viva







2009.08.11. 12:17 Idézet
jess

 
 

DESIGNRENDELÉS


2009.08.11. 12:06 Idézet
kristen stewart


2009.08.11. 10:04 Idézet
blondíí

Legyél te a 26.000. látogatóm és nyersz 10 kreditet :]
Mit kell tenned?
1.Rákattintani a táblára
2.Megnézni bal oldalt a számlálót!
3.És ha 26.000. mutat akkor gyorsan fényképezd le és irány í vendégkönyv!
26000latogato5f3aa.png


2009.08.11. 09:16 Idézet
●ashley greene online


2009.08.11. 08:28 Idézet
Viva







2009.08.11. 07:52 Idézet
selena-collection.gp


2009.08.10. 23:30 Idézet
KATT!KATT!KATT!

*OMG!It's Miley Cyrus.She Is A Peace Princess*
Image2c823.png

twilight.alias.alkonyat_____MertSzeretem.ÉsTudomHogyTeis.Vagy Tévedek?O.o
jake527f8.png

*OMG!It's Miley Cyrus.She Is A Peace Princess*
Image2c823.png

twilight.alias.alkonyat_____MertSzeretem.ÉsTudomHogyTeis.Vagy Tévedek?O.o
jake527f8.png

*OMG!It's Miley Cyrus.She Is A Peace Princess*
Image2c823.png

twilight.alias.alkonyat_____MertSzeretem.ÉsTudomHogyTeis.Vagy Tévedek?O.o
jake527f8.png


2009.08.10. 20:56 Idézet
Viva

NÉZD A TCA-T NÁLAM,
ÉN SEGÍTEK NEKED! KATTINTS A FŐOLDALON 
TALÁLSZ LEÍRÁST ARRA HOGY HOGYAN 
IS TUDOD NÉZNI A TCA-T.







[Későbbi] [2438-2419] [2418-2399] [2398-2379] [2378-2359] [2358-2339] [2338-2319] [2318-2299] [2298-2279] [2278-2259] [2258-2239] [2238-2219] [2218-2199] [2198-2179] [2178-2159] [2158-2139] [2138-2119] [2118-2099] [2098-2079] [2078-2059] [2058-2039] [2038-2019] [2018-1999] [1998-1979] [1978-1959] [1958-1939] [1938-1919] [1918-1899] [1898-1879] [1878-1859] [1858-1839] [1838-1819] [1818-1799] [1798-1779] [1778-1759] [1758-1739] [1738-1719] [1718-1699] [1698-1679] [1678-1659] [1658-1639] [1638-1619] [1618-1599] [1598-1579] [1578-1559] [1558-1539] [1538-1519] [1518-1499] [1498-1479] [Korábbi]

 


USA-BAN
02×11 Falling for the Falls II.
2010 Június 20, Disney Channel
  
Sonny és Chad megpróbálják titokban tartani a kapcsolatukat barátaik, a So Random! és a Mackenzie Falls stábja elől. Amikor a stúdió úgy látja, hogy megszűnt a viszály a két show között, rendeznek egy randit Chad-nek és Tawni-nak és "Chawni" nagyon hamar Hollywood új top sztárpárjává válik, ami nagyon zavarja Sonny-t. Ezek után pedig feltűnik egy új partnerrel a Mackenzie Falls-os partyn...

MAGYARORSZÁGON
01×16
Sonny in the kitchen
with dinner

2010 ?? ??, Magyar Disney Channel
   

Sonny segíteni szeretne Tawni-nak összejönni egy vendégszereplővel, Hayden-nel, ám egy Lakers meccsen minden elromlik, mikor Tawni csókváltáson kapja őket. Ezek utána pedig Sonny mindent megtesz, hogy kiengesztelje Tawni-t, és hogy összehozza Hayden-nel...

 


A 2010-es Kid's Choice Awards-on Demi-n kívül még sok más sztár is részt vett, de mi tudjuk, hogy ő volt a legcsinosabb a Faith Connexion márkájú ruhájában! :) Véleményedet most egy szavazás formájában is kinyílváníthatod, tehát, ha úgy érzed, hogy szavaznál Demi-re, akkor kattolj *ide! :)

 


Június oldala: *hamarosan
Gratulálok! :) Te is?

 


          
christina && demi && twilight && miley && sztárok && veronicas && kristen && sztárok && hien && selena && lindsay && graphics && justin && gaga && sztárok && emma && ashlee && adam && személyes && selena && vd && naruto && katy && vd && adam && nian

 


Arra már biztos rájöttél, hogy a mi kis takaros házikónk egyetlen lakója Demi Lovato, de hidd el sok mindent nem tudsz még! Pl. hogy a házmester és aki háttérben a szálakat mozgatja, az Dorka 2008. 08. 21-e óta, és akik ebben segédkeznek neki, azok nem mások, mint Kelly 2009 ősze óta, s remélhetőleg még nagyon sokáig! :) A takaros kis kégli most lett tizedszerre lefestve Fanny által, a kapcsolatot pedig *itt veheted fel vele.
 
www.demilovato.vilaga.hu
www.demilovato.lapja.hu
www.demilovato.suxx.hu
www.demilovato.rulz.hu
www.demilovato.try.hu

 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG